Jókai Mór: A kőszívű ember fiai
Mikor megtaláltam anyukám régi könyvei között Jókai Mór: A kőszívű ember fiai c. regényét, meglepetésemre a II. rész olvasónaplója is benne volt. Ezt nagyon érdekesnek találtam. Azt gondoltam, hogy így nagyobb kedvvel látok hozzá a könyvhöz.Másnap nagy lelkesedéssel olvasni kezdtem A kőszívű ember fiait. Napok teltek el, míg újra kezembe vettem a könyvet. Elhatároztam, hogy türelmesebb és kitartóbb leszek. Sikerült átrágnom magam néhány fejezeten. Például izgalmasnak találtam a farkasos jelenetet a Két jóbarát című fejezetben.
Később nagyon lassan haladtam tovább, egyre fárasztóbb volt a regény olvasása. Úgy éreztem, nehézkes és régies stílusú könyv ez. Lassan-lassan elveszítettem érdeklődésemet és becsuktam a könyvet. Azóta is ott van az íróasztalomon és úgy érzem, majd pár év múlva.
A lelkesedésem kissé alábbhagyott, mert a történet egyre bonyolultabbá vált. A leírások sokszor körülményekes voltak és volt néhány számomra nehezen érthető kifejezés. Előfordult az is, hogy nem tudtam követni a cselekményt, elvesztettem a fonalat. Ilyenkor újra kellett olvasnom néhány oldalt. Bevallom, nehezen haladtam és ettől rossz kedvem lett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése