Gianni Rodari: Jácint úrfi a füllentők birodalmában

Ha valaki a hangjával képes összetörni maga körül bármit, az nyilván nem lesz népszerű a szomszédok körében. Hősünk, Jácint sajnos ezzel a képességgel születik. Nincs is maradása szülőfalujában túl sokáig, vándorútra kell indulnia.
Mint a vándorlegények általában, ő is találkozik társakkal, akik segítenek eligazodni egy nagyon furcsa országban. Döme király birodalmában ugyanis az igazság a hazugság. Ha kenyeret kérsz, tintát kapsz. Ha nem hamispénzzel fizetsz, börtönbe csuknak.
Jácint úrfi Sántácska (aki egy iskolából elcsent vörös krétával felfirkált macska volt a falon), Banánka (akinek a festményei varázslatosan megelevenednek) és Mindigfutó Benvenuto (aki amint leül, gyorsabban öregszik, mint mások) társaságában nem kevesebbre vállalkozik, mint visszaállítani az igazság birodalmát. Kalandjaik során összedől egy operaház, egy elmegyógyintézet és egy királyság.
De vajon megmenekülnek-e mindannyian?

Kiadó: Móra
Év: 1963, 1978, 2011

Kiknek ajánlom:

Életkor: 9-12 éveseknek
Nem: Fiúknak is: humoros cselekmény, különleges fiú a főszereplő. Lányoknak is: Sántácska, a krétacica imádnivaló!

Régi fülszöveg:
Jácint úrfi hatalmas hangerő birtokában van: ha csak halkan szólal meg, kitörnek az ablakok, ha igazából kiereszti a hangját, kártyavárként dűlnek össze házak, paloták. A páratlan hang sok bajt zúdít Jácint fejére, a falubeliek boszorkánysággal vádolják, ezért a fiú vándorútra kel. A füllentők birodalmába jut, ahol a sajtot radírnak, a kenyeret tintának, a kutyát macskának nevezik, s aki igazat mond, azt a bolondokházába csukják. Ebben a hazug országban – ahol mindenki szenved – Jácint végre hasznát veszi félelmetes hangjának. Hogy hogyan – ezt mondja el a nálunk is népszerű olasz író, Gianni Rodari regénye, mely Sziráky Judith fordításában, Raul Verdini rajzaival, második kiadásban jelenik meg.

Új fülszöveg:
Jácint úrfi különleges képességgel jött a világra: éles hangja megrepeszti az ablaktáblákat, széttöri az üvegeket, orkánt kavar, és útjából mindent elsöpör. Átok az ilyen adomány, ám a füllentők birodalmában bizony még hasznos is lehet. Ebben az országban tilos az igazmondás, és ezért minden a feje tetejére állt: a macskák ugatnak, a kutyák nyávognak, még a pénz sem valódi. A sok hazugság ellen hamarosan mindenki fellázad, és ekkor nagy szükség lesz Jácint úrfi hatalmas hangjára. A mese nem minden, ami egy gyerek hasznára válhat. Ám egyebünk sincsen. - (Gianni Rodari)

Idézetek:

"Amikor Jácint úrfi hatéves lett, beíratták az iskolába. A tanító bácsi névsorolvasást tartott, s amikor a "j" betűhöz ért, felszólította:
- Jácint!
- Jelen! - felelte lelkesen az új tanuló.
Robaj hallatszott, szilánkok röpültek szerteszét, a tábla ezer darabra tört."

"- Kaphatnék egy kis kenyeret?
- Természetesen, kedves uram. Mennyit parancsol? Egy vagy két üveggel? Pirosat avagy feketét?
- Feketét semmi esetre sem - felelte Jácint úrfi. - És tessék mondani, csaugyan üvegben árulják?
- Hát hogyan árulnánk? Önök felé talán szeletekre vágják? Nézze csak, nézze, milyen szép kenyerünk van.
Beszéd közben egy polcra mutatott, ahol hadseregnél is fegyelmezettebb rendben, százával sorakoztak a legkülönfélébb színű tintásüvegek."

"- No tessék, már megint! - dünnyögte Sántácska -. Ha meg akarok szabadulni ettől a bizsergéstől, megint kénytelen leszek Döme királyról valahova valami kellemetlen dolgot följegyezni. Úgy látszik, ha az ember falon születik, kénytelen egész életét firkálással tölteni. A túloldalon nem látok falat. Hopp, akkor majd ide írok.
És pont a nyaktiló oldalára írta fel Döme királynak szóló újabb üzenetét vörös krétalábacskájával.
A következőképpen:

AMIT MONDOK, SZÍNIGAZ,
ŐFELSÉGE TÖKKOPASZ

A bizsergés azonnal elmúlt.
Sántácska rémülten állapította meg, hogy a lába néhány milliméterrel rövidebb lett."

Gianni Rodari a Wikipédián

Kemese Fanni: A napszemű Pippa Kenn

Egyre többen jöttök olyan könyvekről szerzett pozitív élményekkel, amiket mostanában egyetlen szóval lehet leírni: disztópia.
Ezek azok a regények, ahol egy elképzelt, de nem valami nagyszerű jövőben játszódik a történet, Földünk a mostani technikai fejlettségénél alacsonyabb szinten kénytelen működni. Legtöbbször a társadalom is erősen központosított, a hatalom mindenkivel betartatja a maga szabályait. Nagyon népszerű műfaj, az angolszáz irodalomtól a japánig mindenhol művelik.
Ti általában Suzanne Collins: Az éhezők viadala trilógiáért lelkesedtek (amiről nem árt tudni, hogy volt már egy távolkeleti előzménye: Takami Kósun: Battle Royale. A történet hasonló, de talán még borzasztóbb).

Nem kell ilyen messzire utaznunk, ha disztópiára vágyunk, van nekünk saját, ráadásul mozgalmas, olvasmányos, érdekes, szerethető figurákkal és "jelenjen már meg a folytatás" érzéssel a végén. Ez Kemese Fanni: A napszemű Pippa Kenn című regénye.

Egyedül lenni és azt gondolni, hogy ez most már örökké így lesz - rettenetes. Ráadásul örök harcban állni emberi lények egy elkorcsult, genetikailag tönkretett hordájával - annál is rettenetesebb. Pippa, miután elveszítette édesapját, hosszú ideig kénytelen magáról gondoskodni. Végül elhatározza, nekivág az ismeretlennek, a veszélyeknek, a mérgező gőzöktől teli Vörös erdőnek, hogy megpróbálja megtalálni azt a helyet, ahol többé nem kell egyedül élnie és nem kell egyfolytában harcolnia. Nem egyedül utazik, társa Ruben, aki a testvérét veszítette el. Többféle nézőpontot váltogatva a cselekmény még feszültebbé válik.
Aki teheti, vegye meg, ezzel is támogassuk a jó könyvek kiadását és a tehetséges magyar írók munkáját.

Sajnos, megint azt kell írjam, a mi könyvtárunkban nincs meg, de a Török utcai könyvtárból
kölcsönözhetitek!

Kiadó: Könyvmolyképző
ISBN 9789632459875
Év: 2012

Kiknek ajánlom:

Életkor: 13-18 éveseknek
Nem: Fiúknak is: kemény harcok, túlélésért folytatott küzdelmek. Lányoknak is: ügyes, harcedzett főszereplő lány és kis romantika.

A kiadó fülszövege:
Pippa Kenn tizenkét évesen veszítette el az édesapját: ő volt az egyetlen ember, akit valaha ismert. A lány egyedül marad az erődházban, ahol a napok egyformák, és társaságot csak színes digitális magazinok adnak.
Pippa bármit feláldozna az élő emberi beszédért vagy egy érintésért. Azonban nincs más rajta kívül az erdőben, kivéve a biológiai katasztrófa áldozatait. Ezek a lények gyűlölik a szépséget és emberséget, az elvesztett életük nyomait. Bármikor megölnék Pippát.
Pippa tizenhetedik születésnapján döbbenetes dolog történik: egy vándor érkezik. A sebesült fiú fittyet hány a túlélés szabályaira. Egy paradicsomi kolóniáról beszél, ahol rengeteg ember életben maradt. Azonban őket is halál fenyegeti, egy horda közeledik, és a fiú ennek hírét viszi hozzájuk.
Vajon Ruben igazat mond? Létezik ez a hely? Pippa bizalmát nehéz elnyerni, az örökös küzdés óvatossá tette.
Ruben azonban nem adja fel. Útra kelnek, bármilyen veszélyes is, és a vándorlás közepette egy bensőséges, lágy érzés is életre kel… Létezhet szerelem egy ilyen zord világban? Mit jelent a társ? És mit jelent a bizalom? Mi az, amit Ruben elhallgat?
A napszemű Pippa Kenn posztapokaliptikus-romantikus ifjúsági regény, a Pippa Kenn trilógia első része.



Idézetek:

   "– Holnap, legkésőbb délben, Chester Creekben kell lennem – mormogta halkan. – Ha nem látomás vagy, fel kell ébresztened! Már nincsenek emberek idekint. Csak ott... Még nem vagyunk ott...
   Csak hol? Csak hol? Hol vannak még emberek?
   Kérdések helyett lemostam róla a port, a vért és az izzadságot, majd felhúztam a földről, és betámogattam a díványhoz. Félrerúgtam az útban lévő kisasztalt, és lefektettem Rubent az előkészített helyére. Megragadta a karomat, és tágra nyílt szemmel próbált meglátni a sötétben.
   – Kérlek!
   Gyengéden a párnára nyomtam a fejét, majd betakartam.
   – Most pihenj! – suttogtam.
   Nem engedte el a karomat. Tenyere cserzett és izzadt volt, de egyben megnyugtatóan meleg és erős is. Majdnem elfelejtettem, milyen az emberi érintés."

   "A kislány nem sokkal mögöttem állt, fonnyadt szüleiről azonnal rám kapta a tekintetét. A levegő bennakadt a tüdőmben, mozdulatlanná dermedtem a döbbenettől: a sápadtak között nem voltak gyerekek. Az lehetetlen!
   A kislány volt a képről: szőke haja rendezetten omlott vállára, térdig érő szoknyáján sárga banánok virítottak, zoknija szegélyét csipke díszítette. Bőre fehér, bársonyos és hibátlan. A sápadtak valaha tényleg szépséges emberek lehettek."

   "A következő hajnalon arra ébredtem, hogy duplacsövű puskát szegeznek nekem. Először azt hittem, ez az utolsó dolog, amit életemben látok. A puskát egy magas, ősz hajú vénasszony tartotta.
   A pisztolyomért nyúltam, de álmomban lefegyvereztek. Védelmezően szorítottam magamhoz az ölemben alvó Pippát. Teste forró volt a láztól, szörcsögve vette a levegőt. Az övében tartott késeket kerestem, de azok is eltűntek. Óvatosan megráztam Pippát, de nem ébredt fel. Legalább kitartott az éjjel.
   Az asszony napbarnított arcát mély ráncok barázdálták, kék szemével bizalmatlanul méregetett minket. Kopott, bokáig érő bőrkabátot viselt, és hamar észrevettem, hogy az egyik bakancsának talpa lehetetlenül ferdén kopott le. Első gyenge pont: furcsa szögben álló jobb láb.
   – Mióta vagytok a Vörös erdőben? – kérdezte reszelős hangon. "

Interjú Kemese Fannival
Kemese Fanni blogja
Itt kölcsönözhető