Jókai Mór: A kőszívű ember fiai
Amikor megtudtam, hogy Jókai lesz a következő olvasmányos kör, azt hittem, hogy egy rég elavult unalmas történetet kapunk. Kiderült, hogy nekem is vannak előítéleteim.
Azt gondoltam, hogy én biztos, hogy elolvasom. De amikor Eszter néni elmesélte a történetüket, csalódottnak éreztem magam. Egyik történet se ragadta meg a fantáziámat. Valamiért mégis A kőszívű ember fiaira esett a választásom. Nagyon lassan haladtam vele. Nem is azért, mert nem érdekelt volna, egész jó volt a történet, csak nem tudott lekötni. Nem azért ültem le olvasni, mert annyira izgultam, hogy mi történik, hanem mert el akartam olvasni. (Ez alól kivételt képez az oroszországi rész Ödönnel, mert az különösen tetszett.) Kb. a feléig jutottam el, amikor lejárt az kiszabott idő. Bár kicsit lelkiismeret-furdalásom van, hogy nem olvastam el, de találtam más könyvet (Jane Eyre, de közben is olvastam könyveket párhuzamosan Jókaival). Még lehetséges, hogy soron kívül befejezem a könyvet.
Úgy gondolom, hogy mindenkinek meg kell próbálnia. Ha nem tetszik neki, vagy nem bírja elolvasni, akkor nem kell. De lehet valami oka annak, hogy ennyi év után is kötelező. És még mindig léteznek olyan emberek, akiknek ez tetszik. Lehet, hogy néhányaknak segítene, ha modernizálnák a szöveget, de engem nagyon zavarna.
Nem értek egyet azzal, hogy ezt, vagy más Jókai könyvet kötelezővé kéne tenni. Egyrészt, mert aki akarja, az el fogja olvasni magától is, aki meg nem, az nem fogja. Másrészt, ha valaki csak azért olvas valamit, mert kell, akkor nem az fog benne megmaradni, hogy milyen szép hasonlatokkal írja le azt, hogy sápadt el Baradlayné, hanem az, hogy el KELLETT olvasnia, ami semmiképpen sem egy pozitív emlék.
Ha tanár lennék, akkor talán én is úgy csinálnám, hogy Eszter néni: abba lehet hagyni a könyvet. Vagy szorgalmiként adnám ki, ötösért fogalmazást lehet róla írni. De mivel én még csak egy gyerek vagyok, ezért csak azt tudom, hogy még egy könyvet megismertem a sok közül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése