bagolysor

bagolysor

2016. május 26., csütörtök

A 7.d érvelt Jókai mellett vagy ellen

10. I. R.

Jókai Mór: Az arany ember

Én addig jutottam a történetben, ahol Kacsuka Imre meghívja Tímár Mihályt lakására és előbbi elfogadja az ajánlatot. Imre megkéri arra, hogy vegye meg ő az ázott búzát, és süttesse meg a hadseregnek, akik Komáromban lesznek 3 hétig. Tímár segít a búza kiemelésében, és egy vörös félholdas zsákon akad meg a szeme, amiben, mint később kiderült, kincsek, drágakövek voltak.
Azért eddig értem a könyvben, mert miután eljutottam eddig, már tudtam, hogy tovább nem érdekel. De mégis belelapoztam a következő 10-20 oldalba, és észrevettem, hogy igazam volt, és tovább ez nem az én műfajom. Viszont addig egész tetszett a történet.
Igazából nem nagyon hiszem, hogy gyerekeknek érdemes Jókai-regényt olvasniuk, mert a XXI. században már tényleg annak fogják fel, hogy KÖTELEZŐ elolvasni, így nem marad meg nekik az olvasás öröme. Holott élvezni kéne a könyvet, és nem negatívan felfogni az egészet.
Még azért is gondolom úgy, hogy nem érdemes nekik Jókait olvasni, mert Jókainak nem túl könnyű nyelvezete volt, ezért nehezebb megérteni a sztorit. Másrészt pedig nem biztos, hogy az összes gyereket érdekelne egy boldogságkeresésről szóló történet.
Összességében amíg olvastam, elfogadhatóan tetszett, de valószínűleg nem fogom sok könyvét olvasni Jókainak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése