bagolysor

bagolysor

2016. május 26., csütörtök

A 7.d érvelt Jókai mellett vagy ellen

9. G. A.

Jókai Mór: Az arany ember

Most olvastam először Jókai könyvet életemben, nehezen haladtam vele a többi könyvhöz képest, nem is fejeztem be.
Az olvasásomat hátráltatta a lassan induló, haladó történet, a régies megfogalmazás. Néhány helyen megfogadtam Esznén tanácsát: nem olvastam el az egész oldalt, csak átfutottam a szöveget. Az is segített volna, hogyha az én könyvemben lett volna pár kép, hogy előttem legyenek a szereplők, a tájak. Habár azt tudom, hogy ez nem minden kiadásban van.
Végül a 3. rész elején hagytam abba a könyvet (Senki szigete), mert akkorra fogyott el a türelmem, akkorra már a történet is kezdett követhetetlenné válni számomra.
Szerintem még a mostani időkben is jó lenne Jókai könyvek rövidített, kicsit átfogalmazott mását olvasni. Ezen veszíteni nem lehet, csak műveltebb leszel tőle. Megértem azokat is, akik azt mondják, hogy ez felesleges, ma már vannak jobb, izgalmasabb könyvek is. Ebben teljesen igazuk van! De nem szabadna hagynunk, hogy ezek a könyvek, amik régóta kötelező olvasmányok, csak úgy kitörlődjenek az emlékezetünkből, gyerekeink nem is fogják tudni, hogy ki volt Jókai Mór.
Összességében ezt a döntést későbbre kell hagyni, akkor talán már átbillen a mérleg az egyik oldalra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése