bagolysor

bagolysor

2016. május 6., péntek

A 7.d érvelt Jókai mellett, vagy ellen.

1. Á. B.

Jókai Mór: Erdély aranykora

Én Jókai olvasmányként először a Kárpáthy Zoltán című regényét választottam, de miután szembesültem vele, hogy már a 70. oldalnál járok, és még mindig nem történt semmi, továbbá a könyv 4 oldalas kis leírásokat tartalmaz a legkisebb részletekről is, be kellett látnom, hogy ezzel a könyvvel nemigen fogok zöld ágra vergődni. Így aztán új Jókai könyv után néztem és így esett a végső választásom az Erdély aranykorára, amiben, főleg lustaságom és a most megjelent Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeinek új része miatt, még csak a 100. oldalon tartok, ami pontosan a könyv egyharmada. :(

"...a haszon az bármilyen előny, ami bárhogy és bármiből keletkezhet."

Miért NEM HASZNOS Jókait olvasni?

XXI. századi gyerek fejjel, Jókai olyan csodás megfogalmazása után, mint hogy: "Jött Pók Márton uram, a fogarasi porkoláb, azon alázatos instanciával..." vagy "...esküdtessék meg a fejedelmet a maguk szokása szerint, praestálják a homágiumot egymásnak, már én beharangoztam", joggal fordul meg az ember fejében, hogy ezt most akkor minek is? Végül is ilyen szavakat ma már nemigen használunk, a választott könyvnél valószínűleg már olvastál kedvedre valóbbat, továbbá aludni sokkal jobb, mint olvasni, és még a jogi, műszaki, és közgazdasági egyetemre is felvesznek Jókai nélkül. Egy Jókai könyv elolvasása miatt nem lesz több követőd, nem fognak megoldódni a gondjaid és kötelező olvasmánynak is csak lehetne választani mást, ami hozzátartozik a magyar irodalomhoz, de esetleg még érdekes is.

Miért HASZNOS Jókait olvasni?

Mert nem zooplanktonnak születtél, aki csak úszik az árral, azért. Mert magyar embernek születtél, méghozzá irodalom értő, és bizonyos esetben irodalom kedvelő magyar embernek. Mert ha nem is érted a könyv egy részét, vagy nem olyan érdekes a könyv, mint azt vártad, legalább művelődsz, és ha a barátaiddal elkezdenétek beszélgetni Jókai írói stílusáról, te is hozzá tudnál szólni a beszélgetéshez. Mert egyszer élünk, és ezt is meg kell tapasztalni. Mert egy olyan világot ismersz meg belőle, ami már ugyan régen nem létezik, de a népünk, történelmünk fontos szakasza volt. Mert úgyis fogalmazást kell róla írnod, úgyhogy egészen hasznos dolog lenne újra kézbe venni azt a Jókait.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése