Így kezdődött az új tanév a könyvtárban
(vagy inkább a nagykondiban)
fotóösszeállítás
Júniusban a nagy konditerembe hoztátok vissza a tartós tankönyveket, ezeket a hónap végére új tulajdonos nevére címkéztem és sorba raktam.
Augusztus 9-én délután megérkeztek az új tankönyvek. Szülők, diákok, kollégák óriási összefogása eredményeként két órán belül bent voltak évfolyamonként rendezve.
Ezúton is köszönöm szépen mindenkinek, aki segített a 33 fokos nyári hőségben.
Másnap kezdtem a kicsomagolást és a tanulói könyvcsomagok összerakását. A munka bő egy hetünkbe került.
Több kolléga is feláldozta nyári pihenését, bejött és végezte a kemény fizikai munkát. Ezt nem is lehet méltóképpen megköszönni!
Közösségi munkát végző gimnazisták is segítettek. Köszönöm szépen nekik!
Egy szülőtől kölcsön kaptunk egy helyes kézikocsit, ami óriási könnyebbséget jelentett a folyamat derékszaggató részében. Nagy köszönet illeti érte!
Itt az első évfolyam csomagjai már majdnem mind készen vannak:
Az alsó tagozat megvan:
Kezdjük az ötödik évfolyam munkafüzeteinek tornyocskáját építeni:
Szinte minden ötödik-hatodikos munkafüzet- és névre szóló tankönyvcsomag a helyén:
És elkészültünk a teljes felső tagozattal!
Megkezdődött a tankönyvek átvétele. Szülők-diákok négy napon keresztül jöttek, vitték a csomagokat.
A harmadik nap végére már alig maradt:
Sajnos voltak, akik nyaralás miatt nem tudták itt átvenni, ezeket szeptember első tanítási napján a felsős tanulók felvitték a könyvtárba. Délutánra már az is majdnem mind gazdára talált.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése