bagolysor

bagolysor

2014. szeptember 25., csütörtök

Rick Riordan: Az utolsó olimposzi - Percy Jackson és az olimposziak 5.
Készítette: F.G.J. 6.d

Ezt a könyvet azért választottam, mert mind a négy előző részét olvastam már. Ez a könyv a Percy Jackson és az olimposziak című könyvsorozat ötödik és egyben utolsó részt. Az első két könyvből filmadaptáció is készült.
Tavaly főszereplőink, Percy és barátai egy hatalmas veszély felkelésének lehettek tanúi: a titánkirály, Kronosz hűséges szolgái segítségével felébred a mélyből, és hadseregével megpróbálja lerombolni az Olimposzt, és el akarja foglalni az istenek helyét. Ezt akarják megakadályozni az istenek és a félistenek.
Vajon sikerül-e megvédeni az Olimposzt?
A könyv a görög mitológia alapkövein fekszik, ezért olyanoknak ajánlom, akik már tudnak egyet s mást, akár még gyakorlásra is jó.
A főszereplők különlegesek, ugyanis apjuk vagy anyjuk Olimposzi isten, másik szülőjük viszont halandó, ezért külön táborban kell lakniuk, hogy a szörnyek ne vadásszák le őket.
Nekem nagyon tetszett ez a könyv és egy kicsit még ismételni is tudtam, mert ha egy istennek nem jutottak eszembe a jellemzői, csak felcsaptam a tavalyi irodalomfüzetem.

1 megjegyzés: