bagolysor

bagolysor

2014. szeptember 19., péntek

C. S. Lewis: Utazás a tengeri cirkálón – Narnia krónikái 3.
Készítette: V.Á. 6.d

Azért választottam ezt a könyvet, mert a nagymamámnál megláttam a polcon és kedvem támadt elolvasni.
Egy hét részes sorozat, ez a harmadik része. (Megjelent A Hajnalvándor útja címmel is.) Film is készült belőle. A filmsorozatból csak az első részt láttam, de nagyon régen.
A Pevensie testvérek, Lucy és Edmund kibírhatatlan unokatestvérüknél, Eustace-nál töltik a nyarat, mert a szüleik elutaztak.
Egyik nap, amikor Eustace és Edmund veszekedtek, Lucy észrevette, hogy a falon lévő hajót ábrázoló festmény mozogni kezd.
Egyszercsak nagy szél támadt és elárasztotta a víz a szobát. Hirtelen azt vették észre, hogy a nyílt vízen vannak.
Egy hajó közeledett feléjük. Sikeresen megmenekültek.
Megtudták Narnia királyától, Caspian hercegtől, Lucyék régi barátjától, hogy Narniában vannak. Ez egy olyan hely, amit egy nagytudású beszélő oroszlán, Aslan vezet.
A hercegtől azt is megtudták, hogy azért vannak úton, mert szeretnék megkeresni Aslan országát, ami a világ végén van. Azokat az embereket is meg kell keresniük, akiket a volt király, Miraz küldött, hogy fedezze fel a Keletet. Őket úgy nevezzük, hogy Lordok.
Vajon sikerül-e megtalálniuk a hét Lordot, eljutnak-e a világ végére? Ha elolvasod ezt a könyvet, ezekre a kérdésekre is választ kapsz.
Nekem nagyon tetszett ez a könyv, mert a nagy része a képzeletbeli világban játszódik, de azért van benne egy kis valós történet is.

1 megjegyzés:

  1. A könyvtárban sajnos nincs meg, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár II. kerületi fiókjában, a Török utcában - és számos más fiókkönyvtárban - megtalálhatjátok. (A Hajnalvándor útja címen.)

    VálaszTörlés