Wéber Anikó: Az osztály vesztese

Gyereknek lenni rossz. Azt is mondhatnám, nagyon rossz. Rossz otthon, de még rosszabb az iskolában, ahol mindenki másokon, a nála gyengébbeken akarja levezetni az otthon kapott testi-lelki füleseket. Egy gyerektől nehezen is várható el, hogy udvarias, kedves, segítőkész legyen a többiekkel, ha vele éppen azok, akiket szeret, akiktől a legjobban függ, nem udvariasak, nem kedvesek, nem segítőkészek. Ez az alaphelyzet Az osztály vesztese c. könyvben és látható, hogy az életben is.
Wéber Anikó ügyesen megoldotta, hogy bár az elején pontosan leírja a legfőbb botrányt kiváltó, megbélyegző, Facebookra felkerülő fotó megszületését, mégsem tudunk semmit sem az elkövető, sem az áldozat személyéről.
Nyomozás közben sorban végigveszi néhány gyerek történetét. Van köztük, aki éhezik, van, akinek válnak a szülei. Van, akit mindkét szülője elhagyott, van akit otthon állandóan ledominálnak, mint egy rossz kutyát. Van az, akinek folyton költöznie kell, és van, aki annyira félénk, hogy emiatt könnyű vele elbánni. Közös bennük, hogy valódi segítséget egyikük sem kap a felnőttektől.

Kinek szól a könyv? Azt gondolom, 4-6. osztályos gyerekeknek. De hogy mit értenek belőle, ha nem beszélgetünk róla és ezzel kapcsolatban a bennük élő gondokról, nem tudom. Úgyhogy nekünk, felnőtteknek is szól. Csak bár ne lennék annyira vén, hogy utána kellett néznem, mi az a minion... (amúgy minyonként volt ismeretes a magyar mozikban).


Kiknek ajánlom:

Életkor: 10-12 éves
Nem: fiúk-lányok: mindannyian szereplők és érintettek vagytok

Könyvtári példány:

Van egy, hoztam ajándékba.

Fülszöveg:

Miért válik valaki áldozattá? És miért kezd egy diák egy másikat piszkálni? Az osztály vesztese hihetetlen fordulatosan, ugyanakkor könnyfakasztó érzékenységgel mesél gyerekeknek és felnőtteknek az iskolai bántalmazásról úgy, hogy az osztály minden tagját megismerjük szépen lassan. Mindenkinek vannak titkai, féltett gyengeségei és a terembe belépve mindenki kap egy szerepet, amiben hol kényelmesen, hol kényelmetlenül tengetheti az iskolában töltött időt. De muszáj ilyen szigorúnak lennie a szocializációnak? Wéber Anikó napközis tanárként rengeteget tanult a gyerekekről és a gyerekektől. Most pedig egy feszültséggel és kérdésekkel teli regényben mesél a gyerekeknek arról, mi az a bántalmazás, hogy a kötet végére érve minden diák egy kicsit másképp majd az osztálytársaira... Minden iskolában a polcon a helye a könyvnek!

Idézetek:

"- Te félsz! - röhögött egy ismerős hang a háta mögött. Megpördült a tengelye körül. A sötétben egy osztálytársa állt vele szemben. Szeretett volna visszaszólni, de mielőtt még válaszolhatott volna, meglökték. Nekiesett a táblának. Megszédült, de így is próbált visszaütni. Az ellenfele azonban sokkal felkészültebb és erősebb volt nála, és nem várta meg, amíg felegyenesedik, hanem hasba vágta. Most már a feje és a gyomra is fájt. Pár pillanatig levegő után kapkodott, aztán arra eszmélt, hogy megragadják és hátrarántják a karját. Megkötözték. Pont, mint a filmekben. Csak itt nem kötéllel, hanem egyszerű cipőfűzővel."

"Eleinte voltak barátai. Alsóban. Petivel együtt jártak úszni. Balázs mellette ült a padban. Aztán hirtelen minden elromlott. Egy napon azt vette észre, hogy a háta mögött rajta röhögnek. Nem engedték, hogy elmenjen velük moziba, mert krimit néztek, és ő attól biztosan félne. Nem hívták meg Balázs játszóházas-bowlingos születésnapjára, mert unalmasnak tartották őt."

"- Én nem hazudok - kapta fel a vizet Lili. - Nem szoktam hazudni! Ti is tudjátok!
Körbenézett, de mindenki arcán kétkedő vagy egyenesen ellenséges grimaszt látott. Még Zita is csak hallgatott. Adri is.
- Hát... egyszer azt mondtad, hogy neked a világ összes DVD-je megvan - jegyezte meg Viki.
- De az  még másodikban volt. Kicsi voltam... - védekezett Lili.
- Azt is mondtad, hogy egy nagy kertes házban éltek, és van egy saját lovad, aztán a húgod elárulta, hogy nincs is. A nagymamádnál laktok egy sima lakásban! - mondta most Adri."