Lányok! Tudom, hogy napok óta szinte mindenki ugyanazt olvassa, úgyhogy arról nem akarok írni, majd írtok ti. Mégis arról jutott eszembe...
Főzzünk egy kicsit. A recept a következő: adott egy lány - ízléstől függően fűszerezzük kellő adag bénasággal, magára nem ismerő szépséggel. Ha ez nem jön be, akkor inkább kellő adag talpraesettséggel, női öntudattal. Igyekezzünk zöldfűszereket válogatni és bolondítsuk el egy pici mézzel. Mindkét esetben vegyünk hozzá egy (akár több) fiút, akit sózzunk-borsozzunk vagánysággal vagy szerénységgel, sportoló kinézettel, vagy könyvmolyhoz illő sápadtsággal. Elengedhetetlen viszont, hogy szépséges (nem is: gyönyörű!) és titokzatos legyen. Egy-két fura, váratlan bonyodalom, egy véges-végig izgalomban tartó titok, mint a zúzott fokhagyma és a fahéj meghozza majd az étvágyat. Véletlenül se felejtsük ki a keverékből a csattanót: a happy endet (erre a célra a ketchup kis narancslével szinte adja magát. Az egészből olyan keveréket készítsünk, ami kitart két-három-négy-hét fogáson keresztül.
Na jó, ha magatokhoz tértetek az egyik kedvenc vasárnapi ebédem összetevőiből, kíváncsi lennék, ti mire ismertetek éppen rá?
Na?
Na ugye.
(Elárulom, hogy az elmúlt tíz-tizenöt év összes romantikus tiniregénye jó megfejtés.)
Ó. Ennyire sematikusak lennének, és még csak észre sem vesszük?
Vigasztaljátok meg magatokat nyugodtan, hogy ez igazából nem baj. Az előző generációk is eszerint a recept szerint főztek - mármint írtak és olvastak. Csak talán a fűszerek nem tűntek ennyire össze nem illőnek. És ami a lényeg, a lányok nem voltak visszahúzódók, bénácskák, lúzerek. Ellenkezőleg: vidám, önbizalommal teli lányok szerepeltek a könyvekben, akik nem ijedtek meg a nehézségektől, akik úgy indultak neki, hogy ebben a férfiakkal teli világban ők is meg akarják találni a helyüket, és ők is meg akarják váltani a világot, mert nemcsak szépek, hanem okosak is. Veletek ellentétben én még ilyen olvasmányokon nőttem fel (elég harcias is lettem), de semmi bajom az új tinisztorikkal se, bármelyiket szívesen elolvasom. Egy bajom van csak velük: nem hagynak maguk után nyomot a lelkemben, mint a régiek...
Az én egyik kedvencem ebben a tárgykörben:
Jean Webster: Nyakigláb Apó
Hogy abszolút modern legyen, mindjárt folytatása is van: a Kedves Ellenségem! (Bevallom, az is kedvenc.)
A
Nyakigláb Apó elmúlt száz éves. Mármint a könyv: 1912-ben jelent meg,
az iskolánkkal egyidős. Valami benne mégis valami üdítően friss, fiatalos,
élvezetes.
Ja persze, a recept! Meg a humor, ami tudjuk, hogy az élet sója, szóval az is fűszer.
Főhősnőnk, Jerusha, vagy inkább Judy Abbott minden, csak nem unalmas. Egy ronda árvaházban nő fel, de megvan a magához való esze, eredeti, ma azt mondjuk: kreatív egyéniség. Az árvaház életének szigora és eseménytelen unalma nem töri meg, kivívja magának a jogot, hogy továbbtanulhasson. Persze ehhez kell egy pártfogó, aki fizeti a költségeit. Judynak majdnem sikerül meglátnia, ki döntött a sorsáról, de csak majdnem. Igazából csak egy magas, hosszú lábú férfit lát éppen távozni, emiatt adja neki később a Nyakigláb Apó becenevet.
Ettől kezdve egy középiskola kollégiumában él, tanul, magához hasonló életteli, okos és csinos lányokkal barátkozik, mindennapjait tanulással és társasági élettel, csínyekkel és iskolai bosszúságokkal tölti.
Mindeközben egyetlen kötelességgel tartozik jótevőjének: rendszeres levelekkel, amit az élete folyásáról kell írnia. A titokzatos Nyakigláb Apó szűkszavú, de bátorító válaszokat ír nagy néha. Egészen addig, amíg Judy meg nem említ levelében egy borzasztó csinos, vörös hajú fiatalembert. Hogy ezután miért kellene a nyarat a társaitól elzárva töltenie? Csak nem derül ki Nyakigláb Apóról valami fontos?
Kiknek ajánlom:
Életkor: 12 évtől
Nem: lányok: a romantika miatt, persze.
Fülszöveg:
Jerusha Abbott mint „talált gyerek” került csecsemő korában árvaházba, ahol új keresztnevet kapott: immár Judy néven folytatja életét. Az eleven eszű kislány hamarosan kiharcolja magának a jó képességű gyerekeket illető jogot: továbbtanulhat. Ugyan nem teljesül leghőbb vágya, hogy igazi családi otthonba kerüljön, ám a kifürkészhetetlen sors egy kegyes, de titokzatos jótevővel áldja meg.
Judy Nyakigláb apónak nevezi a rideg ismeretlent, és neki ír vidám és borongós, hosszú és lefirkantott leveleket a kollégiumi életről, vívódásairól, szerelméről – no és persze arról, ami majd kifúrja az oldalát: vajon ki is lehet a titokzatos pártfogó?
Idézetek:
"...a John Grier Otthonban a fantázia legkisebb szikráját is eltapossák. Az egyetlen dolog, amire ott ránevelik az embert: a kötelességteljesítés. Nem hiszem, hogy a gyerekek fel tudnák fogni ennek a szónak az értelmét: utálatos, gyűlöletes szó. Hiszen nem kényszerből, hanem szeretetből kellene cselekednünk."
"Mennyi baleset egyszerre! Nem hallottam meg az ébresztőcsengőt reggel, és elaludtam.
Ráadásul még öltözködés közben elszakadt a cipőzsinórom, és mert nagyon siettem, hát egy
gomb is lerepült a blúzomról. Elkéstem a reggeliről és még az első óráról is. Elfelejtettem
írópapírt vinni a tanterembe, és a töltőtollam folyt. A trigonometriában a tanárnőnek és nekem
eltérő véleményünk volt a logaritmusról. (Mikor utánanéztem, kiderült, hogy neki volt igaza!)"
"Nem tudom, hallottál-e botrányos viselkedésemről - arról, mikor egyszer megszöktem a
lelencházból, mert megbüntettek süteménylopásért. Be van vezetve a nagykönyvbe, hogy
minden „pártfogó” elolvashassa. De igazán, Apókám, te mi egyebet tettél volna? Ha téged
mint kilencéves, kiéhezett kislányt az éléskamrába küldenek, hogy tisztítsd meg a késeket, és
a süteményes tál éppen a kezed ügyébe esik, és magadra is hagynak, hát talán te se tettél volna
mást, mint hogy villámgyorsan egy kis süteményt törjél magadnak. És mikor aztán karodnál
fogva kiráncigálnak az éléskamrából, és megtépik a füledet, meg elparancsolnak az asztaltól, mikor a pudingra kerül a sor, és mikor a többi gyereknek azt mondják, hogy mindez azért van,
mert tolvaj vagy, akkor tudom, te is világgá szaladtál volna kétségbeesésedben.
Én pedig összevissza csak négy mérföldet szaladtam. Akkor rám akadtak és visszahoztak. Egy
héten keresztül nap nap után odakötöttek egy sötét udvar cölöpéhez, akárcsak egy harapós
kutyát, míg a többi gyerek künn volt a szabadban."
"Ha tudnád, micsoda élénk társadalmi életet élünk! Még bált is rendeztünk a múlt héten. Ebben
az évben történt először: részt vehettünk a felsősök bálján.
Én Jimmy McBride-et hívtam meg, és Sally meghívta Jimmy kollégiumi szobatársát, azt a
fiút, aki múlt évben velük együtt nyaralt - egy borzasztó csinos, vörös hajú fiatalembert."
